a mágneses kölcsönhatást vektormező szerint írják le, ahol a tér minden pontja olyan vektorral van társítva, amely meghatározza, hogy egy mozgó töltés milyen erőt tapasztalna ezen a ponton (lásd Lorentz erő). Mivel a vektor mezőt először meglehetősen nehéz megjeleníteni, az elemi fizikában ezt a mezőt mezővonalakkal lehet megjeleníteni. A mágneses fluxus egy bizonyos felületen keresztül, ebben az egyszerűsített képen arányos az ezen a felületen áthaladó mezővonalak számával (bizonyos kontextusokban a fluxus pontosan meghatározható az ezen a felületen áthaladó mezővonalak száma; bár technikailag félrevezető,ez a megkülönböztetés nem fontos). A mágneses fluxus a felületen áthaladó térvonalak nettó száma; ez a szám áthaladó egy irányba mínusz a szám halad át a másik irányba (lásd az alábbi annak eldöntésében, hogy melyik irányban kell a mező vonalak készítsen egy pozitív jel, valamint az általuk negatív előjel).A fejlettebb, a fizika, a területen sorban az analógia csökkent, a mágneses fluxus megfelelően meghatározott, mint a felületi integrál a normális eleme a mágneses mező áthaladó felület. Ha a mágneses mező állandó, akkor az S vektorterület egyik felületén áthaladó mágneses fluxus

Φ B = B ⋅ S = B s cos θ θ , {\displaystyle \Phi _{B}=\mathbf {B} \cdot \mathbf {S} =BS\cos \theta ,}

ahol b a WB/m2 (Tesla) egységgel rendelkező mágneses mező (a mágneses fluxus sűrűsége) nagysága, s a felület területe, θ pedig a mágneses TÉRVONALAK és a normál (merőleges) s közötti szög. Egy változó mágneses mező esetében először a mágneses fluxust vesszük figyelembe egy DS infinitezimális területelemen keresztül, ahol a mezőt állandónak tekinthetjük:

d Φ B = B ⋅ d S . {\displaystyle d\Phi _{B}=\mathbf {B} \cdot d\mathbf {S} .}

a generikus felület, s, ezután végtelen elemekre bontható, és a teljes mágneses fluxus a felületen keresztül a felületi integrál

Φ B = ∬ S B ⋅ d S . ez a szócikk részben vagy egészben a következő szöveggel egészül ki:}