a közelmúltban, miközben részt vett egy konferencián a krónikus betegség kezelésében az alapellátásban, hallottam egy beteg vallomását, amely szünetet tartott. Megdöbbentett az útja, hogy nagyobb autonómiát érjen el egészségügyi problémáinak kezelésében. Amíg ő azt mondta, hogy nagyon jól támogatja a háziorvos, kezelőorvos, illetve az “edző” – beszélt a kell, hogy lásd a szakemberek, hogy a legfrissebb információkat előlegek az állam, a tudás pedig, hogy “döntsön” arról, hogy mit tehetne, hogy javítsa az egészségét. Sőt, ezt a családi orvos tanácsára tette, aki nem volt hajlandó más szakemberekhez utalni. Néhány évvel korábban ugyanazt a történetet hallottam egy konferencián ugyanazon a témán-összesen 2 konferenciák a krónikus betegségkezelésről az alapellátásban, ahol a betegek először beszélnek arról, hogy szeretnének speciális csapatokat látni. Egy dolog világossá vált számomra: az alapellátás és a másodlagos ellátás olyan elvont fogalmak, amelyeknek nincs értelme a betegeink számára. Számukra csak egy egészségügyi rendszer létezik. Sajnos az alapellátás melletti érvek gyakran kizárják a szükséges koordinációt a speciális beállításokkal.

bár igaz, hogy a krónikus betegségek sikeres kezelése erős alapellátási rendszerrel kezdődik, az elsődleges és a másodlagos ellátás közötti kommunikáció áramlása ugyanolyan létfontosságú ehhez a sikerhez. Minden krónikus betegséget stabil időszakok jellemeznek, amelyeket exacerbációk szakítanak meg. Az elsődleges és a másodlagos ellátás közötti átmenet hiányosságai az incidensek és hibák vezető okai.1

az elmúlt évtizedben romlott a családi orvosok és más szakterületeken dolgozó orvosok közötti kapcsolatok folyékonysága. Szerint a 2010-es Országos Orvos Felmérés,2 több, mint 25% – a családi orvosok megkérdezett hitte, hogy a hozzáférést, más szakemberek volt szegény, vagy elfogadható—egy arányban összehasonlítható azzal, hogy bejelentett, más szakemberek kapcsolatban, a hozzáférést a családi orvosok. Azoknak a szakembereknek az aránya, akik 24 órán belül látták a beteget, a 2007-es 37% – ról 2010-re 29% – ra csökkent.2 egy közelmúltbeli felmérés4 kimutatta, hogy a kanadai háziorvosoknak csak 25% – a mindig időben tájékoztatást kapott betegeiről szakemberektől és kórházaktól. Ez az arány Franciaországban 50%, Angliában pedig 40%.

a visszaesés A közvetlen interakciók között a családi orvosok, szakemberek fontos, mert ez a romlás, tulajdonítható, részben családi orvosok indulás egyetemi központok, valamint a transfer of family medicine rezidens képzés az egyetemi központok közösségi kórházak. Néhány évvel ezelőtt lehetőségem volt tanulmányozni a kérdést, És láttam, hogy vannak “2 solitudes”5: szakemberek, akik nem találtak családi orvosokat betegeik számára, és fordítva. Azt is láttam, hogy mindkét oldalon vannak előítéletek.

2006-ban a kanadai Családorvosok Kollégiuma és a Kanadai Királyi orvos-és Sebészakadémia összefogott, hogy vizsgálja meg a kérdést, és megoldásokat javasoljon. 6 Ez a szakmaiságon belüli együttműködési cselekvési Bizottság létrehozásához vezetett, amelyhez a Kanadai Orvosi Szövetség csatlakozott. Azóta sokat tettek: a teljes tanulási folyamat során meghatározták az alapvető Szakmaközi kompetenciákat, és ezeket a kompetenciákat beépítették az akkreditációs szabványokba. Emellett online is elérhetővé tették a beterjesztési és konzultációs folyamat javítására vonatkozó útmutatót a gyakorló orvosok és a tanítási Beállítások számára.7 de még sok tennivaló van. Mindenekelőtt új helyszíneket kell létrehozni az együttléthez és az ötletek cseréjéhez, és új együttműködési módszereket kell kidolgozni ” – fogalmazott.”A közös gondozási modell természetbeni példa. Tavaly szeptemberben a 3 szervezet képviselői találkoztak, hogy felfedezzék az együttműködés más modelljeit, különösen a beteg orvosi otthonának összefüggésében. Ez egy folyamatban lévő munka. Betegeinknek elég nehéz az egészségügyi problémáik magasságának és mélypontjának kezelése anélkül, hogy olyan akadályokba ütköznének, amelyek csak a szemünkben léteznek.